Windmill windmill

by mizukiyana

Image

Windmill windmill | R | School 2013; heungsoon | 317w | drabble | fluffy-romance
A/N: a többnapos folyamatos Gorillaz hallgatás ihletre edzi az embert.

namsoon nem szereti a szelet. úgy fáj, mintha tűkkel szurkodnák  a bőrének minden négyzetcentiméterét, cserepes ajkai felrepednek, és vér jól ismert fémes ízét érzi a szájában. az égbolt acélszürke, a gyorsan rohanó felhők visszaverik a grafit hullámok habjait. minden tagja átfagy, hisz nem hozott az egyenruháján kívül más ruhát magával, és keze már csak benn az épületben, heungsoo teste melegétől enged ki. piros ujjainak vége elfehéredik, ahogy heungsoo vállába kapaszkodik, aki mély, lassú lökésekkel merül belé újra meg újra. bőrük egymáson súrlódik, pihenésképp csinálják, megnyugtató szex ez, kikapcsolódó és megkönnyebbülő. ki kellett szakadniuk a város monotonitásából, el kellett bújniuk egy kicsit a gengszterek és a tanárok elől, hogy egyedül lehessenek együtt.
heungsoo teát főz, namsoon az helyiség másik feléből látja ahogy a hideg levegő libabőröket mar rajta. mikor a kezében a két gőzölgő bögrével elé áll, szétbontja magán a durva gyapjúpokrócot, hogy maguk köré tudja csavarni. a gyapjú legalább olyan szúrós, mint a szél, és kidörzsöli a meztelen bőrüket, de legalább jó meleg. a régi szélmalomból kialakított kuckó fényképekkel teletűzdelt falának résein át szinte hallani a kinti idő süvítését.
meghitt így kettesben. heungsoo halk szavakat mormol namsoon nyakába, amitől kuncognia kell, mert csak a nyakát ne – nem vagyok csiklandós –csak a nyakát ne, a mosoly pedig ottmarad az arcán, mert heungsoo szürcsöli a teátját.
erdei gyümölcsös a csókuk íze, kellemesen fanyar, és namsoon úgy szánt végig heungsoo tincsein az ujjaival, ahogy a szél fésüli végig a kint elterülő fűtengert. a kint tomboló vihar kontrasztot alkot a benti békés nyugalommal, és a malom lapátkerekeinek nyöszörgését elnyomják a sóhajaik. minden lassú és elnyújtott közöttük, és a jóleső bizsergés után namsoon egyfajta jóleső ürességet érez magában, hogy nem kell semmivel foglalkozniuk egymáson kívül. – min gondolkodsz? – semmin. a semmin. és rajtunk. és a szélen. és… – heungsoo vár a folytatásra, míg észre nem veszi az egyenletes szuszogást maga mellett. feljebb húzza a pokrócot namsoon vállán, és csókot helyez a halántékára. – idióta.

Advertisements