Wonderland

by mizukiyana

Image

Cím: Wonderland is always equal to the Madness
Szerző: yana
Korhatár: 
NC – 17
Fandom: 
kpop – SHINee
Kategória:
 mystic, AU/fantasy
Műfaj: 
one shot
Párosítás: 
JongKey
Figyelmeztetés:
 yaoi/slash, some fluff-feeling, wonderland and alcohol.
Állapot: finished
Szavak: 2439w
Levésve: 121105, tanulás helyett. mint mindig.
Zene: Glee – Dinosaur, JoKwon – Telephone, Key – Tik Tok, Hair, Judas, Fireworks, My First Kiss, Amber & Kris & Key – Like a G6, etc.

cr

*

– Jóestét, mit tetszik bámulni?
– Idióta – sziszegte Jonghyun összeszorított fogai között, ahogy megmarkolta Key csuklóját, és sebes léptekkel átvágott az úton, a másik oldali járdát tűzve ki célul.
– De láttad hogy minket stírölt… már majdnem fosszília, mit akar még, komolyan.
Jonghyun nem engedte el, inkább átnyúlt a másik háta mögött, és magához szorította a derekát. Nem először esett meg, hogy Kibum annyira eleresztette magát, hogy már nem tudott egyenesen menni, de még nem nézett ki rosszul. Szerencsére amikor számított rá hogy ilyen jól alakul az estéje, mindig bebiztosította magát barátokkal, hogy legyen, aki vigyáz rá. Számító, önző, kihasznál másokat… Ilyen és ehhez hasonló szavak pörögtek a fejében, de nem gondolta őket komolyan. Csak kicsit. A fiatalabban tényleg megvolt a hajlam, hogy mindez előbújjon belőle, mégsem hagyta magát. Társasági ember lévén nem engedhette meg magának az ilyen viselkedést, még akkor sem, ha már valószínűleg senkit nem érdekelt volna. Rövid távon semmiképp. Hozzászoktak már, így szerették.
– Agyalágyult – mondta ki hangosabban Jonghyun. Ebben a szóban már több volt a lágyság és a mosoly, mint a bosszúság. Megbökte Key sapkájának simlijét. – Mik a további terveid?
– Nem is értem miért ért véget a buli, most indult még csak be igazán – méltatlankodott ő, széles mozdulatokkal gesztikulálva. – Először Gyuri jelentette be hogy lelépnek, aztán Amber is elhúzott Jiáékkal… Mi értelme volt így felpörgetni a társaságot?
– Úgy láttam fél órával ezelőtt még te is elég jól érezted magad – vigyorgott az idősebb.
– Én, kérlek szépen még mindig jól érzem magam. És ha már belelendültünk, azt mondom irány az éjszakai élet krémje!  – drámaian hátradobta képzeletben hosszú haját, majd az éjszakai sötét miatt igazából teljesen indokolatlan napszemüvege fölött csábosan Jonghyunra pislogott. – Most megtudod milyen egy igazi, ’ereszd el a hajam’ parti.
Jonghyun nemes egyszerűséggel kiröhögte.
– Sosem voltam még ilyen buliban, taníts, Mester – szúrta közbe két nevetőhullám között. Gyanította, hogy normál esetben kis aggodalom is vegyülne a jókedvébe, Kibumot ismerve pedig (ami egyáltalán nem normál eset) ez a százalék jelentősen ugrana egyet, valószínűleg a duplájára. De ő sem volt szent, pár sör is lecsúszott már az alapozásnál, érthető volt a derültség. Legalább egyenesen járni, és józanul gondolkodni még tudott.

Bő húsz perc múlva érkeztek meg, ami magába foglalt pár sarkon át imbolygó tömény röhögőgörcsöt, valamint ugyanezt egy buszon megismételve, megspékelve néhány szemfüles, nyakát nyújtogató rajongónak látszó egyeddel, akik a napszemüvegek, arcba húzott sapkák és átlagosnak vélt öltözék ellenére is kiszúrták őket. Mikor leugrottak a buszról, még épp elkapták a lányok csalódott arckifejezését – az ajtó pont közöttük zárult be.
Ezen is kacagniuk kellett egy sort, majd Key előre indult, és pár méter múlva kitárt egy sötét beugróban megbújó zöldre festett vasajtót.
– Üdvözöllek Csodaországban, Alice.
Bemutatott egy peckes meghajlást, ahogy előreengedte az idősebbet, ám mikor becsukta maguk mögött az ajtót, mindentudó félvigyor kúszott az arcára. Rá sem nézett az órájára; tudta hogy nem kell sietniük.

Lenn sötét volt, és csak az ide-oda cikázó kék, lila és egyéb színekben pompázó reflektorok fénye törte meg az áthatolhatatlannak tűnő füst homályát. Jonghyunnak azonnal kaparni kezdett a torka, a szemét csípte a sűrű közeg – nem dohányzott, és nem is volt hozzászokva semmilyen formában. Összezavarodott és meglepődött a hely feltérképezése alatt – a zene pont annyira volt hangos, hogy még ne kelljen kiabálniuk, de illetéktelen fülek ne hallják meg a személyesnek szánt szavakat, de olyan pszichedelikus dallamok érték a fülét, hogy egyből egy dolog ugrott az agyába. Nagyobbat szippantott a levegőből, és amellett hogy ismét könnyfátyol lepte be a szemét, rájött, hogy beigazolódott a gyanúja. Fű.

Milyen ironikus, hogy a zenéről ismerte fel először, nem a szagáról.
– Kim Kibum, ugye nem szívsz?
Key vigyora szélesebbre nőtt, szemei azonban összeszűkültek.
– Minek nézel engem? Zseni vagyok, de nem annyira hogy kijátsszam az SM drog-tesztjeit – mondata végét elharapta, fejét megdöntve nézett az idősebbre. Úgy tűnt gondolkodik valamin.
Jonghyun hitetlenkedve bámult vissza rá.
– Oké, nem vagyok konzervatív, de most megkérnélek, hogy vetítsd előre, mire készüljek fel még.
– Sokkal jobb dolgokat mutatok, mint a marihuána – vágott a szavába Key, hangjába valami új, ismeretlen mélység költözött. Elkapta a másik csuklóját, és megindult vele a tömegen keresztül. És Jonghyun azt vette észre, hogy míg odaértek a pulthoz, Key legalább négy embernek biccentett, kettőnek el is mosolyodott köszönésképp.
Rámarkolt a vállára, mire ő visszanézett.
– Mennyire közelről ismered az ittenieket?
– Eléggé.
– Nem akarom tudni? – sóhajtott lemondóan.
– Nem hiszem – csilingelt Kibum nevetése, aztán már tovább is suhant, hogy elfoglaljon kettőt a magas, feketén csillanó bárszékek körül.
– Egy gyengébbet, és egy ütőset szeretnék – közölte a csapossal, aki visszavigyorgott rá mielőtt hátat fordított, hogy kikeverje az italokat. Jonghyun nem tudta mire utalt Key ezekkel a szavakkal, de voltak elképzelései. A gyengébb neki lesz.
Felkászálódott a műanyagra, a következő pillanatban pedig az orruk előtt landolt két egyforma koktélos pohár, az egyikben sötétkék, a másikban élénk lila, átlátszóan üveges folyadék. Mindkettőt sárga ernyőcske díszítette.
– Kösz, Carnivore – pöccentette meg körmével az ernyő tetejét Key. – Tudnád számlára írni? Sokáig maradunk. – Mellékesen levette sapkáját, és homlokára tolta a napszemüveget, így Jonghyun is tisztán látta a kacsintást amit az egyébként valóban jó kiállású srácnak intézett.
– Már megtettem. El se engednélek korábban – kontrázott a srác. Elfordultában még látni lehetett, ahogy kajánul megnyalja az ajkát, mielőtt felveszi a következő rendelést.
Jonghyun egy pillanatra összeszorította a szemét, hogy visszafojtsa a kikívánkozó szavakat. Felelőtlen ribanc, alkoholista, player… Aztán újra felnézett, és megrázta a fejét. Már kezdett elmúlni az alapozás hatása, és kezdte úgy gondolni, hogy nem lesz elég a gyengébb ital. Egy semmiképp.
– Állati mázlid van hogy holnap nincs fellépésünk – hajolt közelebb a szőke tincsekhez. – Amúgy elárulnád mi ez és mi van benne?
– Mi nincs? – nevetett Key, és poharát az övének koccintotta. – Csirió – azzal egy mozdulattal megadta magát a mélykék folyadék csábításának. Az üres pohár talpa élesen koccant a pult hűvös műanyagján.
– Csirió – lehelte az énekes, aztán követte a példát, és lehúzta a neki szánt lilán kavargó csodát. Pár másodpercig küzdött, hogy ne jöjjön vissza, és hogy ne köhögje el magát. Örült hogy nem kékkel kezdett. A grimaszát látva Kibum arcát a sokadik vigyor öntötte el, majd leugrott a padlóra.
– Táncoljunk. Sokkal ütősebb ha nem ülve ér el a hatás.

*

Az egész helység forgott, lüktetett és villódzott. Még csukott szemhéján keresztül is érezte a pirosba váltó fényfoltot táncolni a füstben, ami már érdekes módon egyáltalán nem zavarta. Egy fotelba dőlt le, de már körhintának érezte, ami csak száll, repül körbe, körbe, egyre magasabbra, aztán éles kanyarban közeledik a föld felé, hogy az utolsó pillanatban viccelje meg az újbóli felemelkedéssel. És közben pörög. Pörög mint egy balerina, mint a fények körülötte, piruettezik és szaltót ugrik, dupla csavarban hátra, majd előre. Egy fotel nem táncol. De Kibum igen. Úgy ahogy még nem sokszor látta. Kihívóan, semmit nem rejtegetve, őrülten, szétcsúszva. Le kéne állítania, gondolnia kellene a hírnevükre, az esetleg megjelenő képekre, hallgatnia kéne a józan eszére…
Az a baj, hogy már rég nem józan. Egyikük sem. Senki sem. És nagy a valószínűsége, hogy az itt lévő emberek nagy része többször látta így táncolni Kibumot mint ő. És nem fogják szétkürtölni; itt mintha mindenki személytelen lenne, mégis annyira közeli, senki nem számít, mégis sokkal jobban mint másutt. Alice felfedezi Csodaországot.

Megpróbálta kinyitni a szemét egy pillanatra. Nem akarta megszakítani a táncot, hiszen élvezte az egész felfordulást, elszédült ültő helyében, énekelni volt kedve. De sikerült kiszállnia a menetből, és egyből Kibumot érte a szeme.
A fiú épp egy felespoharat emelt ki ajkaival egy meglehetősen dekoratív leányzó mellei közül, aztán azzal a mozdulattal felhajtotta ami benne volt. Élénk ujjongás tört ki, áthallatszott az észrevétlenül hangosodó zene függönyén.
Jonghyun visszazárta magára a sötétséget. Jobb volt neki egyedül, Kibum nélkül, minden delírium nélkül, a zenével szimbiózisban. Annyira jó volt elveszíteni néha a fejét, de a másik látványa mindig mást váltott ki belőle. Néha az agyára ment, néha vele nevetett, néha irigy volt a lelki szabadságára, most pedig arra a lányra. Féltékeny volt, hogy Key másokkal szórakozott, holott ő hozta ide. A fehér nyúl bevadult, Alice pedig csak futkozhat a nyomában. De neki nem volt kedve futni.

Hirtelen súlyt érzett a combjain – valaki lehuppant az ölébe. Riadtan eszmélt fel, de még mielőtt felpattanhatott volna, az idegen belemarkolt a felsőjébe.
– Csak egy csókot, szépfiú – hallotta a suttogást a füle mellett, aztán egy szőke göndör hajzuhatag suhant el a látómezejében, ahogy a lány a szája után kapott. A szavak törtek voltak, a bőre fehér és puha, szeme hatalmas, kerekded, égszínkék. Háta engedelmesen görbült Jonghyun tenyere alá, nyelve gyors volt és ügyes, nyögésük egyszerre hangzott fel, mint két megkomponált hang egy kottából. Mikor elváltak, ajkai vörösek voltak és duzzadtak, szembogara ragyogott.
– Köszönöm, csodás vagy – angol szavai egzotikusnak hatottak Seoul közepén.
– Ne menj – nyöszörögte az énekes, de mire elérte volna a lány ruháját, ő beleolvadt a tömegbe. A zene már dübörgött, mindenkinek csak a fekete sziluettje látszott.
Kivéve persze Kibumot. Jonghyun pillantása továbbsiklott mielőtt felfoghatta volna, egyenesen a kígyóként vonagló párosra. A pult tetején álltak, mindketten farmerben, felsőjük valahol elmaradt róluk útközben. A másik személy arcát nem jegyezte meg, csak villogó piercingjei és a fekete felirat a bal lapockáján égett a retinájába. Kibumból a neon napszemüveget látta a feje tetején, ami színben harmonizált a kezében tartott koktéllal. Neonzöld. A zöld a kék után következik.
Egy ideig nem tudta levenni a tekintetét az egymáshoz simuló bőrfelületekről. A tetovált fiúnak sötétebb színe volt, mint Keynek, éles kontrasztot alkottak; kezeik folyamatos mozgásban – az idegen főleg Kibum csípőjét szerette, és a vállát. Kibum a hátával dörgölőzött hozzá, mozgásuk elmosódott Jonghyun számára. Fénysávot húztak magukkal, ellenben egyvalami élesen kirajzolódott.
Kibum bőre.

Valószínűleg ismét a féltékenység öntötte el, vagy valami elfojtott vágy tört ki eddig sikeresen bezárt ketrecéből, az mozdította ki békés szédültségéből. Elszántan pattant fel, atlétáját már menet közben húzta át a fején, mintha tudta volna, valamiféle belépő a meztelen mellkas. A pultos srác elismerően vigyorgott rá, mikor felkapaszkodott a rögtönzött parkettre, sőt, megkockáztatta hogy ismét látta elővillanni nyelve hegyét. Nem törődött vele, még mindig csak Kibum fért bele a fókuszába, immár közvetlen közelről.
A tömeg megint felmorajlott, élvezkedőn, mocskosul, kuszán. Nekik csak három heves srác tánca számított, hogy épp eleget lássanak ahhoz, hogy beinduljon a fantáziájuk. Jonghyun pedig eltökélte, hogy rásegít egy picit.

Az idegen fiú előbb vette észre, mert Keynek épp csukva volt a szeme. Rábízta magát a piercingesre, ő vezette a táncot, bízott benne annyira, hogy tudta; nem fognak félrelépni, semmilyen értelemben. Mikor azonban az énekes elkapta a karját, kivette a kezéből a poharat, és még egy lendülettel el is tüntette a tartalmát, úgy meredt rá, mintha kisebb sokk érte volna. Valamilyen szinten így is volt. Ő maga hozzá volt szokva a határok átlépéséhez, a vadsághoz és őrülethez, de az idősebb nem, ő csak most fedezte fel, hogy Csodaországban ezek a határok eltorzulnak. És alkalmazkodott.
Mikor az ajkába mart, még érezte az alkohol szúrós ízét a nyelvén. Csókjuk szenvedélyes volt, gátakat égetett fel, szenet és hamut hagyva maga után. Körmei a vállába vágtak ahogy Jonghyun lejjebb haladva végignyalt a nyakán a kulcscsontjáig, hörgése beleveszett a hangosodó zsivajba.
– Le a pultról. Most – parancsolta Kibum nyakának morogva rekedten Jonghyun, majd elszakadt tőle arra az időre, amíg egy utolsó búcsú-simítást követően a tetovált srác karján, mindketten leküzdötték magukat a padlóra. Keyt el kellett kapni hogy ne essen el amint földet ér, de a csapos örömmel sietett a segítségükre.
– Azt hittem Eleanor annyira lefoglal, hogy észre sem veszed hogy a Hercegnő az asztalon ropja – jegyezte meg mellékesen, ahogy megtámasztotta a rappert az erős karokban. – A vécében van automata.
Jonghyun egyelőre nem fogta fel a szavait, csak a lényeget hámozta ki, és visszhangozta. – Hercegnő, mosdó.

Az ajtó belső oldalára hatalmas betűkkel volt felvésve jelenlegi helyzetük. Amint sikerült egy pillantást vetnie a helység bentebbi felére is, Jonghyun megértette a pultos utalását – a falon egy óvszeres automata díszelgett, és bár a higiéniája nem tűnt a legjobbnak, eddigre megértette, hogy ez a hely nem a külsőségekről szól.
– Van apró meg síkosító a zsebemben – nyögte elhaló hangon Key, szemei még mindig zárva, feje a falapnak vetve.
– Miért apró?
– A koton kilyukad, az automatát Carnivore mindig újratölti.
Jonghyun úgy érezte, Kibummal kapcsolatban már semmin nem lepődik meg. És még ő hitte hogy ismeri. Ennyi év után jogos lett volna.
A kallantyú bejáratottan fordult el, a csomag megzörrent a rekeszben. Az idő összefolyt körülöttük, nem tudták hogy ők gyorsultak-e fel, vagy csak úgy érzik, mintha egy versenykocsiban ülnének. Key szemérmetlenül rövid idő alatt tágult, Jonghyunban pedig felmerült, hogy most keserűséget kéne-e éreznie, vagy örüljön, hogy minden simán megy. De nem gondolkozott végül tovább, hiszen mindketten annyira siettek, és mégis édesen kínzó lassúságban vonszolták egymást az élvezet felé, bőrüket megakasztotta egymáson az izzadtság, a súrlódás pedig forróságot szül, ami szinte felemésztette őket.
Feketeség vakította el Keyt mikor elérte a végét, fogakat érzett a nyakába mélyedni, ahogy a másik követte őt, a fájdalom pedig csak felerősítette az élményt. Vörös csíkokat festett körme a barna bőrön, lila folt-nyakláncot viselt, ami mutatta kihez tartozik. Orrát Jonghyun vállgödrébe temette, beszívta a szagát, ami természetes volt, és elnyomta a vécéből áradó fertőtlenítőt. Hirtelen fáradtnak érezte magát, összeomlott a szépen felépített Csodaország, és épp attól volt csodás, hogy lehulló romjai egy újabb világot alakítottak, aminek immár Alice is része volt, a fehér nyúllal az ölében. Ő állította meg a nagy rohanást, elkapta az időt, legyőzte a gonoszt, és részese lett a Bolond Kalapos teadélutánjainak, színes koktélokkal a teáscsészében.

– Kibum ne ess össze, nem cipelhetlek hazáig, kérlek – hallotta meg Jonghyun hangját beszűrődni a fejébe. Észrevette, hogy ismét rajta van a farmerja, és a hideg csempén ül a földön. A tudata még néha kihagy, az ész már éledezik.
– Nem, jól vagyok. Ma este velem alszol, ugye?
– Ha jól saccolom világos lesz mire hazaérünk.
– Velem, érted?
Jonghyun a falhoz préselte míg meg nem álltak levegőért zihálni.
– Hol a ruhád?
– Remélem Kyung összeszedte a sajátjával együtt, mert én akarom vissza a sapkámat.
– Őrült vagy.
– Most már te is.

Mire megérkezett a taxi, összeszedték minden elszórt holmijukat, kezdve Kibum sapkájával, végezve az önkontrolljukkal és egy szeletnyi józansággal, amin sokat segített, hogy Carnivore árult jegeskávét is a hajnalban még ott támolygó vendégeinek.
Jókedvűen intett nekik, mielőtt becsapódott mögöttük a zöld vasajtó, ők pedig a friss levegőtől felébredve huppantak be a sárga autóba pár sarokkal odébb. Csodaországba ne hajtsanak be illetéktelen közlekedők.
– Legközelebb is velem jössz. Sokkal kellemesebb, ha haza is kísér, akivel keféltem, nem csak lenyűgözve szédeleg ki a mosdóból.
Jonghyun közel állt hozzá, hogy elnevesse magát. Ez annyira Key-s megszólalás volt, hogy fel sem merült benne, hogy rossz néven vegye.
– Szó sincs róla, hogy nem nyűgöztél volna le, de azt hiszem egy kis piánál, és egy nyilvános vécénél több kell ahhoz, hogy én szédelegjek, Hercegnő.
– Előbb aludjunk, aztán szíves örömest megpróbálom pótolni az elmaradásom. Sok titkot tartogat még Csodaország, ezt ne feledd, Alice.

Reklámok