Féltékeny

by mizukiyana

Cím: Féltékeny
Szerző: yana-chan
Korhatár:
Korhatár nélkül
Fandom:
B2st (Beast)
Tartalom: Gi megint elkésik a próbáról, YoSeobnak pedig valamiért rossz napja van.
Kategória: Romantikus
Műfaj:
egyperces/novella
Párosítás:
Lee Gi Kwang x Yang Yo Seob
Figyelmeztetés:
yaoi, nyál, nyál, cukormáz és csillámcsat. XD
Állapot: Befejezett
Levésve: 2010. 08. 30, hajnal három felé (és milyen pontosan tudom.. csoda ^^)

A történet elejére való rizsa: Mentségemre legyen szólva, hogy iszonyat kezdő voltam KPOP terén mikor írtam, a Beast egy (EGY) darab videóját ismertem, és meglehetősen el voltam tévelyedve minden egyéb terén is szóval úgy tessék olvasni. ^^”

Féltékeny

Gi Kwang leugrott egy alacsony betonfalról, majd a járdára érkezve felpattant, és felvette az előző rohanás tempóját. Késésben volt – kettőre próba volt megbeszélve a srácokkal, most pedig pontosan egy ötvenöt van. Lenne öt perce odaérni, ami alapból kivitelezhetetlen – járművel a forgalom miatt, gyalog pedig a város másik felében lévő próbaterem miatt. Legközelebb nem alszom el – fogadkozott magában bosszúsan, de azért futott tovább. Már így is késni fog, de ha negyed óránál többet, Yo Seob leszedi a fejét. A kis szőke fiú szokta összetartani a csapatot mikor veszekedés van, vagy ő rángatja és ösztönzi őket, ha már nagyon fáradtak. A próba kezdetét pedig véresen komolyan veszi, főleg ha két nappal előtte letisztázzák.
A fiúnak már gyorsan vert a szíve és erősen lihegett, de nem lassított. Embereket kerülgetett, az úton autókat, és az járt a fejében, hogy mitől lehetett olyan fáradt délben, hogy elaludjon. Igaz, délelőtt edzeni volt, mint ahogy tegnap este is, de ezt az erőfeszítést már megszokta. Vagyis így gondolta. Mégis mostanában egyre gyakrabban merült ki. De most, az alvás után tele volt energiával, ezért is kockáztatta meg a hosszú fejvesztett rohanást a stúdióig otthonról.
Ez volt az utolsó éve a suliban, de már egyedül lakott. Egy egyszobás lakást bérelt egy húszemeletesben, a tizediken. Barátságosan volt berendezve, az egyik ablaka pedig a közeli parkra nézett. Szerette ezt a környéket, ráadásul olcsó is volt, úgyhogy szerencsésnek érezte magát. Csak olyan apró hibái voltak, mint a saját magára főzés, takarítás, mosás, és mint most is, nem volt aki felébressze, ha elalszik.
Messziről meglátta a próbaterem épületét, és megkönnyebbült. Még gyorsabb fokozatra kapcsolt, egy perc múlva pedig már a stúdiót körülvevő kis ligeten vágott át. Az ajtó felé vette az irányt és teljes sebességgel berontott rajta. A portás kisasszonynak menet közben kiáltva felrobogott a lépcsőn és eltűnt az öltözőben, hogy fél perccel később már a próbaterem ajtaján essen be.
– Bocsánat a… késésért – lihegte a térdére támaszkodva. Egy darabig még fújtatott, aztán felegyenesedett és a kezében tartott pólójával meglegyezte magát.
A terem tükör fala előtt a többi öt fiú gyakorolt, akik a zajos belépőre felé fordultak.
– Elkéstél, így van. Miért? – hangzott fel egy harsány hang, a következő pillanatban pedig egy kar lendült Gi felé. Reflexszerűen elkapta, megcsavarta, és kigáncsolta a gazdáját, aki erre nyekkenve terült el a padlón.
– Ó, bocsi – vigyorgott a fiú, mikor YoSeob bosszús sóhajjal ülésbe tornázta fájó tagjait. – Le kéne szoknod ezekről a rajtaütésekről. Kikészíted az idegeim.
– Egyszer elkaplak Lee Gi Kwang, és akkor megkeserülöd – morgott a karját dörzsölgetve a szőke, de tudta ő is, hogy erre nem sok esély lesz. Gi hobbiként karatézott, ami nem csak kőkemény izmokat eredményezett, de játszi könnyedséggel védte ki a másik próbálkozásait arra, hogy kupán vágja mikor elkésik.
– Hello Gi. Megint elaludtál? – szólt közbe Dong Woon szelíd hangon.
– Igen, de sajnálom amiért ilyen vagyok. Nem tudom mi van velem mostanában…
Gi odasétált a többiekhez, elhaladva a még mindig a földön terpeszkedő YoSeob mellett. Két lépés között csintalanul rávigyorgott, mire egy dühös fintort kapott válaszul.
Ez a civakodás elég megszokott volt kettejük között. Gi sokszor késett a próbák és a felvételek elejéről, de amúgy szorgalmasan és ügyesen dolgozott. YoSeob pedig egy energiabomba. Mindig pörög, vidám, felvidítja és elszórakoztatja a csapatot. Új dolgokat talál ki, ösztönzőleg hat mindenkire. Talán néha kissé túl komolyan veszi a munkát,  ezért is szokott Gi agyára menni, de amúgy ők ketten a legjobb barátok. Talán…

Öt órával később fáradtan szivárogtak át az öltözőbe. Kemény edzés volt mögöttük, ami az izmaikat és a hangszálaikat is megdolgoztatta, de örültek, mert sokat haladtak. Gi is nagyon jól szerepelt, behozva a késése miatt elvesztett időt. Kár, hogy mikor így összejönnek a dolgok, a menedzsernek pont dolga van… De hát így szokott ez lenni, majd neki is megmutatják amit ma összehoztak.
Öltözés és tusolás közben a portás kisasszony kopogott be.
– Lee-sant keresi valaki – csengett a félénk hang, mire Gi megtáltosodva felkapkodta a ruháit, megborzolta a zuhanytól még nedves haját és sietve elköszönt. YoSeob, aki akkor lépett ki a fürdőből csak nézett utána.
– Hova rohan?
– Kagomi szólt, hogy látogatója van. Szerintem megint az a lány, tudod, aki olyan csinos, hosszú vörös hajjal – Doo Joon kajánul elmosolyodott, majd visszafordult elrakni a cuccait.
YoSeob elgondolkodva öltözött fel. Utolsónak végzett, mikor elindult lekapcsolta a villanyt, és visszanézett az üres öltözőre. Szomorúnak érezte magát, de nem tudta miért. Aztán megpillantott egy kis ezüst láncot az egyik pad alatt. Gié volt, még tőle kapta mikor megkezdték a középiskolát. Visszalépett, a zsebébe süllyesztette, majd kiment és bezárta az ajtót.
Mikor leért a lépcsőn, a portásfülke felé fordult, hogy leadja a kulcsot, de a szeme elsiklott az egyik folyosón, ahol már nem égett a lámpa. Gi állta a falnak támaszkodva, előtte tényleg a vörös loboncú lány. Halkan beszélgettek, majd a lány előrehajolt és megcsókolta Git.
YoSeobnak ökölbe szorult a keze. Gyorsan elfordult, és mogorván lelépett a lépcsőről, mikor észrevette hogy a kezében tartott kulcs az erős szorítástól felsértette a tenyerét. Két vércsepp jelent meg a nyomán és pergett le a földre.
– A francba is! – sziszegte a fogai között.
Ekkor a sötét folyosóról a lány vágott keresztül az előtéren és tűnt el a főbejáraton át. YoSeob visszanézett Gire, aki pont elkapta a pillantását, majd megfordult, lecsapta a véres kulcsot a portaablakba és kiviharzott az épületből. Kagomi meglepetten nézett utána.
Gi nagyot sóhajtott és YoSeob után eredt. Elköszönt Kagomitól, a ligetben pedig megállt, hogy megkeresse a szőkét. Tudta hogy nem rohan haza, mert az a tekintet az előbb zaklatott volt, és ilyen állapotban nem szeret emberek előtt mutatkozni, inkább megvárja, míg lenyugszik.
Elindult az egyik ösvényen, majd mikor egy világos villanást látott meg egy másik mentén, ráfordult, és arra lépkedett. Odaért a pad mellé, amin YoSeob ült a felhúzott térdeire hajtott fejjel, és lehuppant mellé.
– Mi a baj?
– Nem tudom – a hangja halk volt, de nem remegett.
Gi felemelte a kezét és összeborzolta a szőke tincseket.
– Ugyan, ne legyél magad alatt. Mindenkinek vannak rossz napjai.
YoSeob felnézett. Neki nagyon ritkán volt rossz napja, így nem értette magát, miért idegeskedik így. Régen… régen szokott féltékenykedni Gi barátnőire. Olyankor Gi sokkal kevesebb időt töltött vele, nem tudtak normálisan beszélgetni. De mostanra hozzászokott, megértette, hogy a barátjának nem csak az együttes, az edzés és az iskola fontos. Sőt, az volt a furcsa, hogy neki, ilyen korban igen. De még sosem érzett fontosat lány iránt…
Megrázta a fejét, hogy kiröppenjenek a gondolatai és előhúzta a zsebéből Gi láncát.
– Ezt fent hagytad.
– Kösz.
A fiú érte nyúlt, de aztán meggondolta magát, és közelebb hajolt YoSeobhoz.
– Emlékszel mikor odaadtad? Aznap is rossz napod volt. De utána nevettünk.
YoSeob halványan elmosolyodott Gi szeme csillogásán. Igen, akkor is rossz napja volt, mert Gi megint összeszedett valakit, és elkésett a megbeszélt találkozóról. De ha bocsánatot kér, nem lehet rá haragudni, hanem vigyázni kell, hogy ne legyen szomorú, mert ő dühös rá. Ezért inkább nem dühös rá.
A szőke felkattintotta barátja nyakába a láncot. Gi rámosolygott, benne pedig szintén kattant valami, a lánccal együtt. Hirtelen érzésből rányomta ajkait a másikéra.
Egy pillanat múlva megrettenve dőlt hátrébb. Mit képzel, mit csinál?
– Ezer bocsánat, ne gondolj semmit, csak elvesztettem a fejem, neked meg ráadásul barátnőd van, ne haragudj, felejtsd el… – hadarta egy szuszra, miközben össze-vissza hadonászott maga előt a kezeivel. Teljesen összezavarodott.
Gi először csak ült tágra nyílt szemmel. YoSeob nem is vette észre, hogy nem mozdul, annyira megijedt. Aztán mikor új levegőt vett, hogy tovább szabadkozzon, villámcsapásként érte a másik.
Gi visszacsókolt. De nem is akárhogy. Kihasználta míg a szőke még jobban meglepődik, és rávetette magát. Olyan hévvel csókolta, mint macska veti magát az egér után. Nyelvével végigsimított a fiú ajkain, elidőzve a kis sebnél, ami már gyerekkora óta ott volt, utána pedig szétfeszítve őket bebocsájtást kért.
YoSeob ösztönből húzódott vissza Gi ölébe, ahogy a nyelveik találkoztak. Gi támadása kisöpört minden kételyt a fejéből, csak tette, ami jött.
Átölelte a fiút, aki az ő hajába markolt, még közelebb húzva magához. Orra megtelt az illatával, érezte a mellkasán a szívverését. Megtörték a csókot ami a végére ellágyult és lassúvá vált, ő pedig Gi vállába temette az arcát.
– Bocsánat – motyogta.
Csend volt. A szél felélénkült, az autók zaja halkan tört idáig. Néha pár esti madár füttyentése hallatszott. Lassan megnyugodtak.
– Szakított.
YoSeob hátradöntötte a fejét, hogy ránézhessen Gi arcára.
– Mou szakítani jött ide.
– Sajnálom – suttogta YoSeob.
– Ne! Csak… Jól vagyok. Csak fáradt.
A szőke visszabújt Gi pulcsijába.
– Menj haza. Aludj.
– Gyere velem. Csak ma… Kérlek.
YoSeob irónikus nevetésszerű horkantást hallatott.
– Alszunk.
Gi elmosolyodott és megszorította a másikat.
– Alszunk.

Reklámok