Őszi gyász

by mizukiyana

Vers. Nagyon, nagyon régi.
Szerző:
yana-chan
Kelt:
2009.09.19.
Ihlette:
már fogalmam sincs, olyan régen volt… 😀

Őszi gyász

Szél cikázik kinn a kertben, fától-fáig léptet,
Majd megpihenve két levélen, mint megváltó ítélet,
Elcsendesül, s köddé válik,
Mint viharban villámláskor az éjfekete ében.

De bent, a kúriában, vihar színű gyászruhában
A padlón térdelek, zokogva rázkódik vállam,
S a széllel nem törődve
Fájdalom és bánat ül szemeim ablakában.

A veszteség, mi legyőzött, s földre küldött.
A halál, kinek lelkén száradnak az ősi bűnök,
Ő vett el tőlem, kedvesem.
Szívem mardos, úgy érzem, élni megszűnök.

Itt a földön nélküled pokol számomra az élet.
Nem bírom ez a poklot, inkább követlek téged.
Így hát jöjj, drága tőr, ölj,
Vess véget életemnek, hadd folyjék a vérem!

Hadd kövessem, kit mindeddig szerettem,
S kit halálom után is szeretni fogok a mennyben.
Ott vársz már rám, remélem,
Ezért hát viszlát világ. Jövök, kedvesem.

Szél cikázik fától-fáig, benéz minden rés mögé,
És még ő is megérzi a halál előszelét.
Ijedten megáll, behúzza farkát-fülét,
A halál jön, közeleg, és mindent elborít a sötét.

Advertisements